Ez a bejegyzés azért született, mert gyakran elkóborolnak a kertben nem megfelelően (pl. hibás kerítés) mellett tartott kutyák és az emberek ha az utcán meglátják őket, csak rásütik a "kóbor" kifejezést. Olyan ez, mint egy szitokszó. A kóbor kutya senkit sem érdekel, a kóbor kutya biztos büdös, ápolatlan, rühes, neveletlen, megharap. Csak a baj van vele. Na pont emiatt írok most, mert bár még nem írtam a kutyáimról, de több szempontból is mélyen hibásnak tartom ezt a hozzáállást. Többek közt azért, mert a négyből három az utcán élt hosszabb-rövidebb ideig, mielőtt hozzánk került. Ha más emberek nem segítettek volna nekik, most nem lennének családtagok. Én úgy látom a probléma abban gyökerezik, hogy az emberek nem tudják, hogy ilyenkor többnyire mennyire egyszerű segíteni és hogy erre szükség is van. Hogy nem kell ehhez harcos állatvédőnek vagy szuper kutyaidomárnak lenni. Ha én meg tudom csinálni, komolyan bárki meg tudja csinálni.
Mikor ideköltöztünk fél éve, hallottam innen-onnan, hogy mennyi kóbor kutya van a környéken és milyen nagy testűek. Bevallom nekem sem az volt az első gondolatom, hogy mi van ha valaki elkóborolt kutyája, vagy hogy bármelyik kutya remek családtag lehet. Én azt láttam magam előtt, hogy parádé lesz, amikor a térdig sem érő minimalac pincsimmel összefutunk egy medve méretű fenevaddal. Aztán megtörtént. Épp a négy kutyával egyszerre sétáltam, amikor a legkisebb elkezdett majrézni. Hátranéztem és megláttam a nagytestű fekete kutyát, ahogy két méterre áll tőlünk és meredten néz. Hát jól van, eljött a vég, itt vagyok négy pórázos szobacirkálóval és itt áll velem szemben a mumus. És akkor eszembe jutott, amit a párom tanácsolt nekem (félelmetes érzéke van a kutyákhoz egyébként), felmértem a kutyát, nem morgott, nem borzolta a szőrét, nem vicsorgott, úgyhogy fogtam magam és kívülről nézve halál lazán megfordultam, nyugodt hangon rászóltam az enyémekre, hogy jöjjenek és mentem tovább, kihúzva magam, magabiztosan, mintha mi sem történt volna. Erre azért van szükség, mert ha nem veszed fel a domináns szerepet és nem sugárzol magabiztos nyugalmat, a kutyád is megrémül, vagy épp meg akar téged védeni. És az ő agressziójuk agresszívvá teheti a másik kutyát. A fekete kutya egyébként kb. 10 percig követett minket, utána ő is továbbállt. (Mint kiderült, Bercinek hívják, rá még később visszatérek.) Tehát ha séta közben összefutsz egy kóbor kutyával, ne engedd oda a sajátodat ismerkedni, hiszen nem tudhatod milyen az egészségügyi állapota és nincs rajta póráz egy gazdival a végén, hanem egyszerűen kerüljétek ki. Ne ess pánikba, ne ijedj meg, ne legyél ellenséges, csak maradj passzív és magabiztos. Ha szeretnél segíteni rajta, a kutyá(i)d nélkül gyere vissza, a megfelelő módon és megfelelő eszközökkel.
Emlékszem mikor először mentettünk kutyát. No nem az én érdemem volt, becses párom jött fel lakótársunkkal, hogy sétáltatás közben hozzájuk csapódott két nagytestű kutya, az egyiken van nyakörv, ápoltnak tűnnek és nagyon együtt mozognak. Az én dolgom a legközelebbi állatkórház beazonosítása volt, hogy tudjuk hova vinni chip-leolvasni őket, a srácok addig száraz táppal, vízzel és pórázzal felszerelkezve lementek kicsit összebarátkozni, majd befogni a kutyákat. Bár kicsit távolságtartóak voltak a négylábúak, azért barátságosan viselkedtek. Soha ne szoríts ilyenkor sarokba egy kutyát se, legyél magabiztos, nyugodt (vagy legalábbis ezt mutasd kifelé) és ne közelíts ha morog vagy az agresszió bármely jelét mutatja. Én ilyennel még nem találkoztam, de ettől még találkozhatsz agresszívabb, labilisabb kutyákkal is Miután szerencsésen rákerült a póráz a kisebbik kutyán lévő nyakörvre, elvittük őket a közeli állatkórházba. Amennyiben nincs nyakörv a kutya nyakán, a pórázból tudsz alkalmas eszközt fabrikálni. Dugd át a póráz szárát a fogantyúján, ezzel hurkot hozva létre. Ebbe kell bedugni az állat fejét, ezzel fojtó nyakörvet alkotva. Persze ez nem arra kell, hogy megfojtsd a szegény jószágot, ne rángasd, ne húzd túl szorosra. Ha ezzel megvagytok, már mehettek is a chipet leolvasni. Két ivaros kankutyusról volt szó esetünkben, bár csak egyikükben volt chip, de a másik kutya is ugyanezé az emberé volt. Nekünk negyed óra volt az életünkből, a két két kutya pedig biztos helyre került, ahol nem üti el őket egy autó sem, nem akaszkodnak össze más kutyákkal és nem esik bajuk, amíg értük jön a családjuk.
Ha tehát segíteni szeretnél egy kutyának, vigyél magaddal némi élelmet, friss vizet (hozzá valami ivóalkalmatosságot) és pórázt. Ha agresszívan viselkedik, ne közelítsd meg, hívj szakszerű segítséget.
Pár hétre rá, amikor már többedszerre mentettünk, rájöttem, szó sincs arról, hogy sok kóbor kutya lenne a környéken. Egész egyszerűen ugyanaz a pár kutya szökik el állandóan otthonról. Mind kivétel nélkül ivaros kan volt. Berci például 8 éves, addig soha nem szökött ki, nem kóborolt el, valamiért neki most jött el a pillanat mikor foggal-körömmel világot akart látni és hajtani a szomszéd kutyalányokat. A harmadik szökés alkalmával több mint egy órát buszoztam vele, mivel vasárnap volt és a szomszéd kerületben volt csak nyitva állatkórház. A gazdájával ekkor találkoztam először és látszott hogy nagyon szereti a kutyáját. Kiderült, hogy csak azért nem ivartalanította még Bercit (hiába ajánlotta többször neki a környékbeli állatorvos mikor érte ment egy-egy elkóborlás után), mert több mint 60 ezer forintba került volna számukra a közeli állatorvosi komplexumban. Ekkora összeg pedig nem terem csak úgy 3 hét alatt a családi kassza mellett. Szeretném ha tudnátok, amennyiben ilyen cipőben jártok ti is, ez egy irreálisan magas ár. Normál esetben az ivartalanítás nem és méret függvényében 10-25 ezer forint között mozog. Meséltem neki az állatorvosunkról, akivel csak jó tapasztalatunk van, a négy kutyánkból kettőnél ő végezte az ivartalanítást, a mai napig ha nem sürgős, hozzá visszük vissza a mieinket. Ráadásul az örökbefogadás támogatásaként 15% kedvezményt ad minden kezelés árából, amennyiben örökbefogadott állatról van szó. Berci következő héten sikeresen átesett a műtéten, személyisége nem változott, de már nem érez késztetést rá hogy kóboroljon. A környékbeli állatorvosra azért nem dobnék követ az egyébként irreálisan magas ivartalanítási összeg miatt, mert iszonyatosan profin felszerelt komplexumot vezetnek, így a gépek fenntartási költségeit be kell építeniük a szimplább műtétek árába. Cserébe mikor babézia-gyanúval vittem hozzájuk az egyik kutyánkat, 10 percen belül a teljes vérvizsgálat eredménye a kezemben volt, az orvosok rettenetesen emberségesek és akárhányszor vittünk oda elkóborolt kutyát, volt szabad kenneljük és felügyeltek az állatra amíg a gazdája érte nem jött.
Sajnos olyan kutyákkal is találkozhatsz, akik azért kóborolnak, mert magasról tesz rájuk a "gazdájuk", csak azért tartja a kutyát, hogy legyen. A fent említett két ivaros kutya tulajdonosa pont ilyen ember volt. Mikor harmadszorra halásztuk ki a kutyáit a kocsik alól (ott ugráltak az úttesten), realizáltuk hogy még mindig csak egyikükön van nyakörv, biléta még mindig egy szál sem és mikor bementünk velük az állatkórházba, az állatorvossal üvöltött a telefonban, hogy neki nem kellenek ezek a kutyák, nem is az ő kutyái (a chip alapján hat éve volt a nevén a kutya, ez alatt egy darab oltást kapott). Ott álltunk leforrázva, hogy ezt úgy mégis hogy gondolta. Nem baj, ha valakinek megváltozik az anyagi helyzete, vagy felismeri hogy nem képes a kutyája számára megadni az alapvető szükségleteket (például biztonságot), de ilyen helyzetben kultúr ember új, felelősségteljes gazdát keres a kedvencének. Mondtam, hogy akkor itt az ideje egy állatmentő egyesület segítségét kérni, mert ha nem is ma és nem is holnap, de így biztosan el fogja csapni őket egy autó. Ráadásul egyikükön látványos állapotromlás volt nyomon követhető, rettenetesen sokat fogyott, valószínűleg egyáltalán nem kapott enni ez alatt a pár hét alatt.
A chipezett kutyának egy estém volt egyesületet találni, aki segít kimenteni, a chip nélkülit viszont nem fogadhatta be az állatkórház, így neki azonnal helyet kellett találni. A helyzet egyébként egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen. Szerencsés, mert velem volt az etológus barátnőm, így segíteni tudott nekem a kutyával, szerencsétlen, mert iszonyatosan másnaposak voltunk, ezért is volt velem, előző este ünnepeltük a sikeres államvizsgámat. Fogtuk hát szegény Butchot (így neveztük el), elbuszoztunk vele a Héroszhoz, de chip nélkül sajnos nem tudták befogadni, ez nem az ő hibájuk, egész egyszerűen annyira tele voltak, hogy nem volt karanténhelyük. Ha tehát ott állsz egy chip nélküli kutyával, mielőtt elindulsz vele egy állatmentő egyesület telephelyéhez, bármilyen közel is legyen hozzád, hívd fel őket telefonon. Végül 2 óra utazás, egy jószívű buszsofőr és több mint 10 km gyaloglás után az utolsó mentsvárunkban, a Budaörsi Állatmenhelyen kötöttünk ki. Ők is nagyon tömve voltak, de rettenetesen segítőkészen fogadtak minket. Ment a fejszámolás, kit hova, kivel tegyenek egy kennelbe, hogy befogadhassák az új gazdikeresőt. Végül Coyote-nak nevezték el és alig pár hetet töltött bent, szinte azonnal felelős álomgazdira talált. Már nincs kitéve a fertőzéseknek, melyek a védőoltásokkal megelőzhetők és kellő odafigyelést kap. Kevés helyen tapasztaltam még ekkora állatszeretetet, mint ott Budaörsön. Már csak a chipes kutyának kellett helyet találni. Maradjunk annyiban, hogy az Állat és Ember Állatvédő Egyesület nélkül nem tudom mi lett volna a sorsa. Szinte azonnal segítettek akkor amikor senki más, főleg miután elmeséltem mi a helyzet. Amint a kedves "tulajdonos" befáradt az állatorvoshoz aláírni a lemondó nyilatkozatot, nem sokra rá fuvart is szerveztek. Így lett a szinte név nélküli, kiéheztetett kutyából Argosz, a kedves, jámbor "kis elefánt". Az ő rehabilitációja még tart (nincs gond a viselkedésével, csak még nagyon húz pórázon).
Ha klasszikus értelemben kóbor, vagy chip nélküli, kvázi kidobott kutyát találtál, abban az esetben menhelyre kerül. Itt a tévhitekkel ellentétben két hétig nem adják örökbe, addig is várják hátha csak meglógott otthonról és a család már lélekszakadva keresi. Az Illatos útról az onnan örökbefogadott kutyánk (Cézár) kapcsán fogok írni, ne féljetek kihívni őket, egyáltalán nem olyan borzasztó hely, mint ahogy az a köztudatban él. Így ellenőrzött körülmények közé jut szerencsétlen kutya, ha gazdái vannak itt rögtön megtalálják, ha pedig szerencsés, azonnal örökbe is fogadhatják a két hét türelmi idő után. Eközben még mindig lesz esélyed megfelelő állatmentő egyesületet találni, aki befogadná az Illatos útról ezt a szőrgombócot. Ez első sorban a Vigyél Haza Alapítvány főprofilja, de ha ők nem vállalják, még mindig számtalan egyesület van, akikkel felveheted a kapcsolatot. Ha tipikus fajtajelleget mutat, akkor érdemes a neki megfelelő fajtamentő egyesületnél is tenni egy próbát. Ilyen például az Állat és ember Yorkie fajtamentése.
Vannak olyan extrém esetek, mint a mi nagy túránk Coyote-tal, de bajbajutott kutyának segíteni nem nagy és nem időigényes dolog. Ez olyan, mintha egy öt éves gyerek téblábolna az utcán. Te sem hagynád ott nyugodt szívvel, nem igaz? Ilyenkor normál esetben megfogod a kutyát, beviszed a dokihoz, leolvassák a chipet (ez számodra semmilyen költséggel nem jár) és értesítik a gazdit, aki lélekszakadva rohan érte. Ennyire egyszerű.
